1O.rész - Döntés?

Megkésve:s De itt van. Köszönöm a kedves komikat meg a feliratkozásokat. Remélem ez a rész is elnyeri tetszésetek. <3

Szk<3

*Amy szemszög*

…ajkaink elváltak de a közelség megmaradt. Élet képtelenné váltam kb 5 percig. Levegő vételem se volt valami sűrű…

- Nézd én csak….- próbáltam érthető szavakat zökkenő mentesen kimondani. De Harry közbevágott.

- Nem nevezném véletlennek…- mosolygott el Harry. Talán ez volt a pillanat amikor a szívem és az agyam egyszerre beszélt hozzám, de egyiket sem értettem. Mély levegőt vettem…

- Énsem…- mondtam ki nehezen majd mosolyogtam.

- Én csak…szeretnék beszélni kettőnkről. – mondta

- Figyelj…csak adj egy kis időt… - magyarázkodtam, mert még jómagam se értettem az érzéseim, vagyis egy dologban biztos vagyok,hogy szeretem őt de a többi más gondolatok elrontanak mindent…

- Rendben…akkor én most…nem is zavarok tovább…Majd hívj… - mondta és az ajtó felé indult..én követtem. Kilépett az ajtón majd visszafordult

- Nézd…bárhogy is döntesz…csak szeretném,hogy tudd én szeretlek....és elfogadom a döntésed. – mondta zavarba. Rámosolyogtam ő pedig egy öleléssel viszonozta majd elment. 

Becsuktam az ajtót utána. Majd falnak dőltem és lassan a földre csúsztam le. Még mindig életképtelen üzem módba voltam, magam elé bambultam és a választ kerestem legbelül, de semmi kézzel fogható döntést nem találtam. Elővettem a telefonom és tárcsázni kezdtem.

- Hope? Átkell jönnöd... – szóltam bele a telefonban

- Minden rendben? Máris indulok. – felet Hope és hallottam amint a cuccait kapkodja.

- Azt hiszem semmi sincs rendben, de a legfőbb oka az én vagyok… - próbáltam értelmes szavakat kiejteni a számon

- Ez súlyosabb mint hittem. Azonnal ott vagyok! – csapta le a telefont Hope. Ez így is volt, 5 perc és itt is volt.

- Amy? – nyitott be majd körülnézett

- Itt lent… - szóltam hozzá. Majd egyből rám kapta a tekintetét.

- Mesélj. – utasított miközben becsukta az ajtót maga után és levette a cipőit majd leült mellém.

- Tudod Harry itt volt… - magyaráztam

- Rátérnél a lényegre? Köszi… - izgult Hope

- Beszélgettünk...

- Mi?Miről?

- Aztán..

- Aztán mi? Mintha élnél légy szíves. – idegeskedett

- Megcsókolt.

- Oké…Nem értem hol itt probléma?!

- Visszacsókoltam.

- Még mindig nem értem!

- A csók után, beszélni akart kettőnkről…

- És?

- Megkértem,hogy adjon egy kis időt átgondolni…

- Oké és hol itt a probléma??

- Nem tudom mit tegyek…

- Szereted nem? Itt az alkalom…

- Igen Szeretem őt… De..

- De mi?!?!

- Nemtudom… - vettem egy mély levegőt.

- Most konkrétan az a bajod,hogy szereted miközben egy sima ’igen’-el meg lehetne oldani az egészet. – nevetett majd átölelt

- Mondod te… - néztem rá őszinte tekintettel.

- Haha… de most nem erről van szó! – terelte vissza a témát az eredeti „problémára”

- Jó figyelj..Nyugodj le, mosd meg az arcod. Majd....majd kitalálunk valamit. – nyugtatott

- Rendben. – mosolyogtam el magam majd megfogadva tanácsát a fürdő felé vettem az irányt. Átmostam az arcom, majd kimentem a nappaliba.

- Na? Mit csinálunk? – kérdezte Hope, amikor épp válaszolni akartam a telefonja szólalt meg. „Oké máris megyek”- hangzott el ez a mondat amire én is figyelmes lettem.

- Menned kell? – kérdeztem

- Igen, vendégeink lesznek. – mondta Hope, majd felálltunk és az ajtó felé vettem az irányt.

- Ne haragudj, Még beszélünk. – mondta és megölelt.

- Á semmi..Érezd jól magad. – mondtam utána

- Jó vicc. - nevetett majd becsuktam az ajtót remélve egyedül leszek legalább egy kis ideig. Bementem a szobámba és leültem a gép elé. Nem tudom mi üthetett belém, de ezt is meguntam, ezért az ágyra feküdtem és a plafont bámultam, remélve,hogy rájövök,hogy mi lesz a helyes döntés. Talán nem lenne ilyen nehéz most, ha T. nem kavart volna bele ebbe az egészbe…

- Megjöttünk! – kiáltotta anya ezzel félbe szakítva a gondolataim...