~évadzáró

Sziasztok! Sokat gondolkodtam azon,hogy hogyan tudnám megoldani a részekkel való problémáim. Hogy sose jön időben rész. Ezért lezárom az eddigi fejezeteket mint első évadot.

*Második évadra is számíthattok Június környékén, viszont egy feltétellel,ha addig meg lesz a minimum 1O koment,mert ha semmi visszajelzést nem kapok,hogy jó vagy rossz az amit csinálok semmi értelme folytatni. 

xoxo Szk-

Már egy hónap is eltelt az utóbbi zűrzavarok óta, Hope felépült egészségesebb mint valaha és Harryvel a kapcsolatunk azóta is erősödik. Ijesztő is talán az hogy valakit ennyire lehessen szeretni. Igaz a mostani időkben sem minden olyan jól zajlik. Anya és apa a bíróságot járják már napok óta, ugyanis válnak. Úgy gondolom jobb lesz mind kettejüknek külön, és hát..az ők döntésük.

- Készen vagy? – jött be a konyhába Harry,ezzel megzavarva gondolataim.

- Igen. – mosolyogtam rá és ő megfogta a bőröndöm és levitte a lépcsőn. 

Tegnap előtt kaptuk ki a nyári vakációt és Harryvel úgy döntöttük,hogy LosAngelesbe megyünk,ahol a nagybácsikája nyaralójában leszünk egy ideig.

- Vigyázz magadra. – nyomott egy puszit az arcomra anya majd a kezembe nyomott egy papír zacsit amiben két friss pék süti illatozott.

- Te is. – öleltem meg, majd leviharzottam a taxihoz ahol Harry várt.

- Jó lesz meglátod. – bújt hozzám és közben a fürtjei az arcom csiklandozták.

- Hölgyem. – vált el tőlem majd kinyitotta az ajtót.

- Uram. – fogadtam udvariasságát majd beültem. Harry becsukta az ajtót majd megkerülte a kocsit és beült közvetlen mellém, biztatóan mosolygott rám majd ujjait az enyém köré fonta. Nem sokára a reptéren voltunk, ahol pár percnyi várakozás után már a gépünk is készen ált a felszállásra.

Pár óra múlva már LosAngeles-ben landoltunk ahol Harry bácsikája várt ránk.

- Nézzenek oda! Megnőttél Harold. – mondta és megütögette Harry hátát.

- Örülök hogy látlak Phil. – mosolygott Harry. Phil egy jóképű öltönyös férfi volt, lenem tagadhatja,hogy üzlet ember. Mosolya és hajszíne olyan volt akár a Harryé. Kék szeme volt és körülbelül fél fejjel volt nagyobb Harrynél.

- Phil ő itt Amy, a barátnőm. – mondta és összekulcsolta a kezünk.

- Szia,Amy. Sokat hallottam már rólad. – nézett Harryre,mire Harry csak elpirult.

- Örülök,hogy megismerhettem Phil. – mosolyogtam.

- Ugyan már, nem vagyok én olyan öreg nyugodtan tegezz. – nevetett

- Rendben – mosolyogtam el. Majd nem sokára kivitt a házhoz ahol lakni fogunk.

- Nos itt is lennénk. – mondta Phil ahogy kiszálltunk a kocsiból.

- Semmit sem változott – álmélkodott Harry.

- Nos, akkor úgy vélem nem kell bemutatni mi hol van. Ugye?

- Nem. –mondta Harry

- Akkor én most megyek is, megbeszélésem van. Majd még beszélünk. – ült be az autóba majd el is hajtott.

- Sietős egy ember. – mondtam.

- Igen tényleg az. – mosolygott rám Harry majd bementünk és lepakoltuk a cuccaink.

- Remélem jól fogod érezni magad. – ölelt át hátulról.

- Biztos vagyok benne – fordultam meg majd egy lágy csókot nyomtam az ajkaira.

Szinte biztos vagyok benne,hogy jól megleszünk. Néha kell,hogy távol legyél a történtektől,a helytől ahova ezer gondolat,történet fűződik,hogy új lapot tudj kezdeni. De szinte biztos vagyok benne hogy a múlt mindig velünk marad. Arra várva, hogy összekuszálja a jelent…

19.rész - Rosszról a jóra.

Idézem " Ami/Aki késik nem múlik " :$ Kárpótlásul egy kicsit hosszabb részt hoztam. 

Szóval, komi és türelem új részt terem. Hope you like it. So Enjoy,rate and comment. <3

- Szk<3

…amikor valaki a vállamra tette a kezét.

- Minden rendben? – kérdezte anya, bármikor felismerném a hangját.

- Igen, csak valami bement a szemembe. – töröltem le a könnyeim

- Hope-t kihozták a műtőből. Az állapota labilis. – mondta halkan.

- Istenem. – folyt le még egy könny az arcomon

- Az orvos azt mondta,hogy ez csak egy ideiglenes állapot. Az eredmények szerint hamarosan felépül.

- Fel is fog, fel kell hogy épüljön. Anya nem fogom nélküle túlélni. – suttogtam.

- Kicsim, menj most haza. Pihenj le. Én maradok Agnessel.

- Nem haza megyek, épp csak helyre hozom életem legnagyobb hibáját,majd vissza jövök. Kérlek, ha majd bemehettek Hope-t megnézni és még nem leszek itt, súgd a fülébe,hogy nagyon szeretem.

- Életed legnagyobb hibáját?! – csodálkozott anya mire én egy erőltetett mosolyt csaltam az arcomra majd Harry felé vettem az irányt.

Az úton némán mentem, és közben magamba fogalmaztam gondolkodtam arról,hogyan értessem meg vele az érzéseim. Majdnem ott voltam amikor megpillantottam Harryt egy szűkebb utca végén. Fürtjei messziről felismerhetőek voltak. Szedtem a lábaim felé, mert Harry egy korlátba kapaszkodott és ez nem keltett semmi jó érzést bennem. Ahogy közelebb mentem, tisztán látszott hogy lent, a korláton túl ahol ő állt, az autó pálya egyik része volt, ahol szinte hemzsegtek az autók.

Első gondolatom az volt,hogy le akar onnan ugrani, de szívembe reméltem ez csak én túlzom el, ahogy eléggé közel értem,éreztem hogy nincs semmi túlzás ebben. Gyomrom összeszorult, levegőt is nehezen tudtam venni.

- Harry – kiáltottam utána amire ő nem reagált. Szívem egyre mélyebben és gyorsabban dobogott. Rohantam felé, korláton keresztül öleltem hátulról át.

- Szeretlek. Kérlek ne csinálj hülyeséget – suttogtam és egyre szorosabban öleltem. – Kérlek Harry. – kerestem a kezét,hogy összekulcsoljam az enyémmel. Néma csend volt, csak riadt lélegzet vételét hallottam, kezei remegtek az én kezeim közt. Forró könnycseppjei a kézfejemre hullottak, amik lecsorogtak a kezemen. Harry lassan megfordult, kisírt szemeiből még mindig folytak a könnyek. Ezt látván,már én sem tudtam tartani magam, az első könnycseppet követte a következő és azt pedig az azt követő…

- Sajnálom, nagyon szeretlek. – mondtam halkan majd újra megöleltem. Segítettem neki,hogy visszamásszon a korlát belső oldalára. Előttem állt, még mindig némán nézett rám, még nem láttam ennyire összetörve,és nagyon fájt,hogy én okoztam ezt neki. Szemei már vörösek voltak a sok sírástól. Ajkai remegve szólaltak meg.

- Ne hagyj el. – mondta erőtlen hangon, mintha az ezelőtti szavaimból nem fogta volna fel az üzenetem.

- Nem foglak. – csorogtak könnyeim. Harry szorosan ölelt át, szinte levegőt se kaptam a szorításától. Harry letérdelt majd leült a földre és én követtem példáját. Fehér pólójába törölte arcát. Fejemet a vállára hajtottam és ő át karolt.

- Tényleg megtetted volna? – törtem meg a csendet. Harry nem szólt, csak halványat biccentett a fejével. A szívem hasadt ketté, mert ismét tudatosult bennem,hogy ez az én hibám, de tudtam azt is,hogy ha nem jövök idejébe ide,akkor már nem is látnám.

- Minden rendben lesz ígérem. – gördült le egy könny az arcomon, majd nyomtam egy puszit az arcára. Az arca sós volt a sok sírástól.

- Sajnálom – biccentette a fejét az enyémnek. Halványan elmosolyodtam,amennyire engedte a mostani állapotom. Néma csend volt, ajkainkat még csak összesem érintettük egy pillanatra se, csak egymás mellet ültünk. Égetett az iránta érzett vágy, a hiány,de tudtam most nem alkalmas.

- Gyere, menjünk. – próbáltam segíteni neki felállni. Teste még mindig gyenge és erőtlen volt.

- Fáj a fejem. – hunyta le a szemeit pár percbe.

- A sírástól van. – nyugtattam majd ujjaim az övéi köré fontam. Harry jobbra húzott nem értettem hová akar menni. A szűk utca falához szorított.

- Harry. – szóltam rá. Ahogy felém hajolt fürtjei csiklandozták az arcom

- Az enyémnek akarlak tudni. – súgta a fülembe majd apró csókokat lehet a fülem mögé.

- Harry kérlek szépen. – sóhajtottam fel,tudtam,hogy ha most nem áll meg akkor nem tudom türtőztetni magam. A testem minden porcikája őt kívánta de tudtam,hogy most nem lehet. Legalább is itt és most nem. Harry megcsókolt és vad francia csókba kezdtünk. Csók közben hozzám simult.

- Istenem Harry. – súgtam és tudtam egy hajszál válasz el attól,hogy itt és most letépjem róla a pólót.

- Tudod milyen jó illatod van? – vett egy mély levegőt majd a nyakam üres felületét kezdte szívni.

- Harry!! – próbáltam el lökni magamtól, kevés sikerrel. Finoman megharapta a helyet ahol munkálkodott,majd egy cuppanós puszival vált el tőle.

- Most komolyan? – érintettem meg a megpirosodott bőrt. Harry egy önelégült mosolyt rejtegetet.

- Most tényleg menjünk haza. Későre jár,és nekem a korházban a helyem. – váltunk szét.

- Veled megyek. – mondta halkan.

- Nem neked pihenned kell, kikell ezt aludnod magadból. – határoztam el. Harry belekezdett valamibe de végül el hallgatott. Már Harrynél voltunk mikor Harry magához húzott és megölelt.

- Vicces,hogy a lány kíséri a fiút. – mondta és gödröcskéi kiültek az arcára.

- De csak most az egyszer. – vörösödtem el.

- Holnap az enyém vagy. – súgta a fülembe,majd megpuszilta a fájó felületem.

***

Felfele mentem a lépcsőkön, látszólag nagyon megbarátkoztam velük. Felmentem a 4. emeletre ahol Hope-t műtötték. Anya jött ki a mosdóból.

- Életed legnagyobb hibája mi?! – nézett a már lassan liluló foltra a nyakamon.

- Khm. – küszürültem meg a torkom. – Agnes? – kérdeztem

- Hopenál. –válaszolta anya aki kuncogva figyelte a foltot a nyakamon,ezt észre véve a hajam tettem át,hogy eltakarjam.

- Bemegyek Hopehoz – mondtam zavarban.

Ahogy bementem a szobába Agnes figyelt fel rám.

- Jobban van? – kérdeztem rá.

- Nem tudom, mióta kijött a műtőből csak a gépek pittyegése ad élet jelet. – teltek fel a szemei könnycseppekkel. Hope ágya felé közeledtem, majd megfogtam a kezét. Felé hajoltam, és egy homlok puszit nyomtam az arcára.

- Rendbe fogsz jönni. Tudom. – súgtam a fülébe mintha hallaná.

Az ezt követő percekben leültem a mellette lévő üres ágyra és őt néztem.

- Én most kimegyek egy kicsit. – állt fel Agnes.

- Persze nyugodtan. – mosolyogtam rá. Pár perc után már az ágyon feküdtem, nagyon fáradt voltam,ülni sem voltam képes. Majdnem el aludtam amikor egy erőtlen hang szólalt meg a túlsó ágyból. Szemeim egyből kinyíltak.

- Amy. – szólalt meg Hope

- Itt vagyok. – álltam fel és megkerültem az ágyat,hogy megfoghassam a kezét. Szemeit hol,lehunyta hol forgatta és próbálta felmérni,hogy hol van.

- A kórházban vagy. – mosolyogtam rá.

- És te is. – ejtette ki nehezen a szavakat

- Igen. – mondtam

- Menj haza, fáradt vagy. – mondta ezúttal kissé folyékonyabban.

- Nem megyek haza. – mosolyogtam

- Én kérlek meg. – mondta és ekkor bejött Agnes.

- Hope. – szólt fel. Majd ő is az ágya mellé jött.

- Magatokra hagylak. – mentem ki a teremből.

- Amy menj haza, borzasztóan nézel ki. – mondta anya

- Köszi anyu.

- Tudod hogy nem úgy értem. De most hívok neked egy taxit. – mondta és elő vette a telefonját.

- Te nem jössz?

- Nem hagyom magára Agnesst – mosolygott majd félre ment telefonálni.

* reggel *

Ajtó csapásra ébredtem, mint megszokott ez már anyától.

- AMY. JÓ HÍREM VAN – kiáltott,majd bejött a szobámba

- Mi? – kérdeztem fél álomba.

- Hope állapota az éjjel annyira felépült,hogy ma este haza engedik. – mondta

- Ez remek. – nyíltak ki a szemeim – Látogassuk meg.

- Ööö igen. Az orvos azt mondta,hogy 3 napig senki sem mehet látogatóba, nehogy elkapjon valamit valakitől, mivel az immunrendszere még teljesen nem épült fel.

- Ééértem. – takaróztam ki.

- Ideje is van felkelni fél 4. – mondta anya

- MENNYI?- akadtam ki

- Jól hallottad. Viszont én lefekszem, hulla fáradt vagyok. – ment ki a szobámból.

- Később átmegyek Harryhez. – mondtam

- Helyrehozni életed második legnagyobb híbáját? – nevetett

- Anya! – szóltam rá.
- Oké,oké. – nevetett még mindig egymagába.

Elmentem lezuhanyozni majd elkészülni,hogy átmehessek Harryhez később.

***

Miután végleg kész voltam. Felhívtam Harryt.

- Úton vagyok .- szóltam bele ahogy felvette a telefont

- Csak egy órát késel. – nevetett.

- Mért hány óra? – kérdeztem

- Nyolc. – felelte.

- Már? – akadtam ki

- Aha. – nevetett.

- Oké mindjárt ott vagyok. – tettem le a telefont.

***

- Ami késik nem múlik. – vigyorogtam ahogy kinyitotta az ajtót.

- Aki * - javított ki.

- Ó a kis nyelvtan mester. – nevettem fel, majd levettem a cipőm.

- Tudok egy dolgot amit elhalasztottunk. – ült ki a perverz mosolya az arcára majd felém hajolt.

- Sssz. – sziszegett fel mikor meglátta a nyakam. – Ennél szebb munkát nem is végezhettem volna. – nevetett

- Haha – próbáltam előkeríteni a humorom

- Azt hiszem tartozom valamivel. – haraptam meg az ajkaim

- Ó tényleg? – vonogatta a szemöldökét

- Hát persze. Nálam maradt egy pólód. – nyomtam a kezébe a fekete pólóját.

- Humoros vagy ma. – dobta el a pólóját a kanepéra

- Csak úgy mint te. – kacsintottam rá. Harry újra közeledett felém és ajkait az enyémre tapasztotta. Szenvedélyes csókba kezdtünk. Csók közbe felemelt és a szobájába vitt,ahol az ágyra fektetett.

- Biztos szeretnéd? – nézett fel rám. Halványat biccentettem amikor levette a felsőjét és a nyakamon a fájó pontomra lehelt apró csókokat. Nem sokára az én ruha darabjaimtól is megszabadított.

- Utolsó esély,hogyha meg akarod gondolni magad. – nézett fel rám - Nem akarom,hogy majd megbánd..- folytatta.
 A nyakláncától húztam fel,hogy egy biztató csókot adjak neki. Harry egy széleset mosolygott majd megnyalta az alsó ajkát és jött aminek jönnie kellet…

 /a többit a fantáziátokra bízom/

18.rész - "...a mi kapcsolatunknak vége, ennyi volt..."

Szóval,rövid leszek és konkrét...ne várjatok új részt ha nem komiztok. 

- Szk<3

...Harry mély levegőt vett majd bátorságot merítve megszólalt:

- Én csak…

- Te csak mi Harry? – forrt bennem a vér.

- Tudod talán el kéne gondolkodnod,hogy lehet te vagy a probléma. – törtek ki belőle a szavak.

- Talán igazad van. De jól nézd meg, mert a problémád elúszott…örökre – néztem mélyen a szemébe majd felálltam. Ép elmenni akartam amikor Harry megfogta a csuklóm.

- Nem Harry, nem oldódik meg minden egy csókkal. – mondtam hangosabban a kelletnél majd elrántottam a kezem.

Idegesen mentem végig az utcán. Telefonom folyamatosan csengett Harry volt az, ezért kikapcsoltam. Feszülten ültem le a legközelebbi padra. A hajamba túrtam majd a földet bámultam. A sírás határán állva gondolkodtam a semmin. Igen a semmin, mert már semmi nem jó,lehet túlzok, de valójában nem is Rebecca miatt van, az én hibám, ellököm az emberek magamtól. Talán lehet így lesz a jobb ha a mi kapcsolatunknak vége. Mind ketten más utakra evezünk, ez Harrynek fog jót tenni,jobbat érdemel mint én. Próbáltam beletörődni a történtekbe...
Amikor ismét életképessé váltam,a telefonom vissza kapcsoltam, valójában nem is tudom miért. Megnéztem a nem fogadott hívásokat. A sok „Harry” közt ott volt egy „Anya” is,ezért visszahívtam őt.

- Amy? – szólt bele a telefonba anya halk,erőtlen hanggal

- Anya?Mi történt? – estem kétségbe

- Hope…

- Hope? Úr isten mi történt vele? – anya részéről nem jött válasz. – Hol vagy most? – sürgettem

- A kórházban. – nyögte ki. Választ sem adtam úgy raktam le a telefont. Villám gyorsasággal törtem ki a főút felé, ahol egy taxit fogtam. Amikor odaértünk taxisnak a kezébe nyomtam a pénzt,a visszajárót már meg sem vártam. Szaladtam felfele a kórház lépcsőin. Egy nővér állított meg.

- Kérem, máshol műtenek. – fogta meg a karom.

- Hope Elwood-ot merre találom? – kérdeztem mintha nem is hallottam volna az előbbi szavait.

- Kérem nyugodjon le. –mondta és valami papírok közt turkált.

- Hope Elwood ép a műtőben van. A 4. emeleten jobbra a folyosón várhatja meg ameddig a műtétet befejezik.

- Köszönöm. – mentem a lift fele de az épp foglalt volt. Nem volt időm várni, ezért a lépcsők mellet döntöttem. Szedtem a lábam a lépcsőknél, majdnem hogy szaladtam. Amikor felértem, anya épp Agnes-t Hope anyukáját vigasztalta.

- Jöttem amint tudtam. Mi történt? – lihegtem

- Hope-t elütötte egy autó,több törést is szenvedett és belső vérzést észleltek ezért műtét mellet döntöttek. – mondta Agnes. Elakadt a szavam, csak a könnyek csorogtak le az arcomon. 
 A további fél órákban egyre feszültebb volt a helyzet senki sem beszélt senkivel, Hope felől sem hallottunk semmit.
 Az ablakon bámultam kifele amikor egy ismerős hang zavarta meg a csendet.

- Amikor azt mondtam beszélnünk kell nem így képzeltem el. – mondta Harry halkan.

- Harry,most ez nem alkalmas. – mondtam

- Tudom. De kérlek. – jött közelebb

- Menj nyugodtan. Ha Hope kijönne akkor mi itt leszünk. – mondta Agnes mosolyogva

- Nem sokáig leszek távol. – mondtam majd Harry megfogta a kezem és én hagytam hogy vezessen. Kimentünk a parkolóban, hogy négy szemközt lehessünk.

- Hallgatlak. – mondtam.

- Lehet én vagyok az aki minket összetart, olykor gyengék olykor erősek vagyunk. De nekem szükségem lesz rád amikor rossz döntéseket hozok és neked szükséged lesz rám amikor elesel…- mondta Harry és láttam,hogy a szemei bevörösödnek.

- Nem lehet szükséged rám. Jobbat érdemelsz mint én. – nyeltem le a gombócot a torkomban

- Nekem nem kell jobb. Nekem te kellesz. – mondta és mély levegőt vett,hogy ezzel visszafojtsa a könnyeket

- Harry, milliószor jobbak vannak nálam, szebbek, kedvesebbek, aranyosabbak és a legfontosabb…ők sosem fogtak pengét a kezükben. – halkultam el a végén.

- A múltad az már a múlté. Én segítek túljutni ezen.

- Harry. Vedd észre, ezzel csak magad teszed és tennéd tönkre.

- Nem érdekel.

- Naiv vagy…

- Nem naiv csak szerelmes…- mondta halkan.

- ...egy erre többé nem alkalmas emberbe… - vettem mély levegőt. Harry az ajkait belülről harapdálta.

- Tudom,hogy szeretsz vagy tudnál szeretni. Csak félsz megnyílni, mert már egyszer megtetted de akkor összetörtek. – hangzottak el a szavak Harry szájából.

– Ne nehezítsd a dolgot – remegtek az ajkaim

- Szóval most vége? Ennyi volt? Itt hagysz? – csordult le egy könny az arcán, ezt látva az én arcomon is lefolyt egy könnycsepp.

- Értsd meg csak érted teszem.

- Értem? Legalább azt ne játszd el,hogy érdekelnek az érzéseim. – távolodott el, majd utolsó szem kontaktusunknak véget vetve ment el.

Még egyszer gratulálva magamnak ültem le a földre. Ez az Amy, csináld még lökd el magadtól azokat az embereket akiket a legjobban szeretsz. Ostoroztam magam gondolatban amikor valaki a vállamra tette a kezét…