19.rész - Rosszról a jóra.

Idézem " Ami/Aki késik nem múlik " :$ Kárpótlásul egy kicsit hosszabb részt hoztam. 

Szóval, komi és türelem új részt terem. Hope you like it. So Enjoy,rate and comment. <3

- Szk<3

…amikor valaki a vállamra tette a kezét.

- Minden rendben? – kérdezte anya, bármikor felismerném a hangját.

- Igen, csak valami bement a szemembe. – töröltem le a könnyeim

- Hope-t kihozták a műtőből. Az állapota labilis. – mondta halkan.

- Istenem. – folyt le még egy könny az arcomon

- Az orvos azt mondta,hogy ez csak egy ideiglenes állapot. Az eredmények szerint hamarosan felépül.

- Fel is fog, fel kell hogy épüljön. Anya nem fogom nélküle túlélni. – suttogtam.

- Kicsim, menj most haza. Pihenj le. Én maradok Agnessel.

- Nem haza megyek, épp csak helyre hozom életem legnagyobb hibáját,majd vissza jövök. Kérlek, ha majd bemehettek Hope-t megnézni és még nem leszek itt, súgd a fülébe,hogy nagyon szeretem.

- Életed legnagyobb hibáját?! – csodálkozott anya mire én egy erőltetett mosolyt csaltam az arcomra majd Harry felé vettem az irányt.

Az úton némán mentem, és közben magamba fogalmaztam gondolkodtam arról,hogyan értessem meg vele az érzéseim. Majdnem ott voltam amikor megpillantottam Harryt egy szűkebb utca végén. Fürtjei messziről felismerhetőek voltak. Szedtem a lábaim felé, mert Harry egy korlátba kapaszkodott és ez nem keltett semmi jó érzést bennem. Ahogy közelebb mentem, tisztán látszott hogy lent, a korláton túl ahol ő állt, az autó pálya egyik része volt, ahol szinte hemzsegtek az autók.

Első gondolatom az volt,hogy le akar onnan ugrani, de szívembe reméltem ez csak én túlzom el, ahogy eléggé közel értem,éreztem hogy nincs semmi túlzás ebben. Gyomrom összeszorult, levegőt is nehezen tudtam venni.

- Harry – kiáltottam utána amire ő nem reagált. Szívem egyre mélyebben és gyorsabban dobogott. Rohantam felé, korláton keresztül öleltem hátulról át.

- Szeretlek. Kérlek ne csinálj hülyeséget – suttogtam és egyre szorosabban öleltem. – Kérlek Harry. – kerestem a kezét,hogy összekulcsoljam az enyémmel. Néma csend volt, csak riadt lélegzet vételét hallottam, kezei remegtek az én kezeim közt. Forró könnycseppjei a kézfejemre hullottak, amik lecsorogtak a kezemen. Harry lassan megfordult, kisírt szemeiből még mindig folytak a könnyek. Ezt látván,már én sem tudtam tartani magam, az első könnycseppet követte a következő és azt pedig az azt követő…

- Sajnálom, nagyon szeretlek. – mondtam halkan majd újra megöleltem. Segítettem neki,hogy visszamásszon a korlát belső oldalára. Előttem állt, még mindig némán nézett rám, még nem láttam ennyire összetörve,és nagyon fájt,hogy én okoztam ezt neki. Szemei már vörösek voltak a sok sírástól. Ajkai remegve szólaltak meg.

- Ne hagyj el. – mondta erőtlen hangon, mintha az ezelőtti szavaimból nem fogta volna fel az üzenetem.

- Nem foglak. – csorogtak könnyeim. Harry szorosan ölelt át, szinte levegőt se kaptam a szorításától. Harry letérdelt majd leült a földre és én követtem példáját. Fehér pólójába törölte arcát. Fejemet a vállára hajtottam és ő át karolt.

- Tényleg megtetted volna? – törtem meg a csendet. Harry nem szólt, csak halványat biccentett a fejével. A szívem hasadt ketté, mert ismét tudatosult bennem,hogy ez az én hibám, de tudtam azt is,hogy ha nem jövök idejébe ide,akkor már nem is látnám.

- Minden rendben lesz ígérem. – gördült le egy könny az arcomon, majd nyomtam egy puszit az arcára. Az arca sós volt a sok sírástól.

- Sajnálom – biccentette a fejét az enyémnek. Halványan elmosolyodtam,amennyire engedte a mostani állapotom. Néma csend volt, ajkainkat még csak összesem érintettük egy pillanatra se, csak egymás mellet ültünk. Égetett az iránta érzett vágy, a hiány,de tudtam most nem alkalmas.

- Gyere, menjünk. – próbáltam segíteni neki felállni. Teste még mindig gyenge és erőtlen volt.

- Fáj a fejem. – hunyta le a szemeit pár percbe.

- A sírástól van. – nyugtattam majd ujjaim az övéi köré fontam. Harry jobbra húzott nem értettem hová akar menni. A szűk utca falához szorított.

- Harry. – szóltam rá. Ahogy felém hajolt fürtjei csiklandozták az arcom

- Az enyémnek akarlak tudni. – súgta a fülembe majd apró csókokat lehet a fülem mögé.

- Harry kérlek szépen. – sóhajtottam fel,tudtam,hogy ha most nem áll meg akkor nem tudom türtőztetni magam. A testem minden porcikája őt kívánta de tudtam,hogy most nem lehet. Legalább is itt és most nem. Harry megcsókolt és vad francia csókba kezdtünk. Csók közben hozzám simult.

- Istenem Harry. – súgtam és tudtam egy hajszál válasz el attól,hogy itt és most letépjem róla a pólót.

- Tudod milyen jó illatod van? – vett egy mély levegőt majd a nyakam üres felületét kezdte szívni.

- Harry!! – próbáltam el lökni magamtól, kevés sikerrel. Finoman megharapta a helyet ahol munkálkodott,majd egy cuppanós puszival vált el tőle.

- Most komolyan? – érintettem meg a megpirosodott bőrt. Harry egy önelégült mosolyt rejtegetet.

- Most tényleg menjünk haza. Későre jár,és nekem a korházban a helyem. – váltunk szét.

- Veled megyek. – mondta halkan.

- Nem neked pihenned kell, kikell ezt aludnod magadból. – határoztam el. Harry belekezdett valamibe de végül el hallgatott. Már Harrynél voltunk mikor Harry magához húzott és megölelt.

- Vicces,hogy a lány kíséri a fiút. – mondta és gödröcskéi kiültek az arcára.

- De csak most az egyszer. – vörösödtem el.

- Holnap az enyém vagy. – súgta a fülembe,majd megpuszilta a fájó felületem.

***

Felfele mentem a lépcsőkön, látszólag nagyon megbarátkoztam velük. Felmentem a 4. emeletre ahol Hope-t műtötték. Anya jött ki a mosdóból.

- Életed legnagyobb hibája mi?! – nézett a már lassan liluló foltra a nyakamon.

- Khm. – küszürültem meg a torkom. – Agnes? – kérdeztem

- Hopenál. –válaszolta anya aki kuncogva figyelte a foltot a nyakamon,ezt észre véve a hajam tettem át,hogy eltakarjam.

- Bemegyek Hopehoz – mondtam zavarban.

Ahogy bementem a szobába Agnes figyelt fel rám.

- Jobban van? – kérdeztem rá.

- Nem tudom, mióta kijött a műtőből csak a gépek pittyegése ad élet jelet. – teltek fel a szemei könnycseppekkel. Hope ágya felé közeledtem, majd megfogtam a kezét. Felé hajoltam, és egy homlok puszit nyomtam az arcára.

- Rendbe fogsz jönni. Tudom. – súgtam a fülébe mintha hallaná.

Az ezt követő percekben leültem a mellette lévő üres ágyra és őt néztem.

- Én most kimegyek egy kicsit. – állt fel Agnes.

- Persze nyugodtan. – mosolyogtam rá. Pár perc után már az ágyon feküdtem, nagyon fáradt voltam,ülni sem voltam képes. Majdnem el aludtam amikor egy erőtlen hang szólalt meg a túlsó ágyból. Szemeim egyből kinyíltak.

- Amy. – szólalt meg Hope

- Itt vagyok. – álltam fel és megkerültem az ágyat,hogy megfoghassam a kezét. Szemeit hol,lehunyta hol forgatta és próbálta felmérni,hogy hol van.

- A kórházban vagy. – mosolyogtam rá.

- És te is. – ejtette ki nehezen a szavakat

- Igen. – mondtam

- Menj haza, fáradt vagy. – mondta ezúttal kissé folyékonyabban.

- Nem megyek haza. – mosolyogtam

- Én kérlek meg. – mondta és ekkor bejött Agnes.

- Hope. – szólt fel. Majd ő is az ágya mellé jött.

- Magatokra hagylak. – mentem ki a teremből.

- Amy menj haza, borzasztóan nézel ki. – mondta anya

- Köszi anyu.

- Tudod hogy nem úgy értem. De most hívok neked egy taxit. – mondta és elő vette a telefonját.

- Te nem jössz?

- Nem hagyom magára Agnesst – mosolygott majd félre ment telefonálni.

* reggel *

Ajtó csapásra ébredtem, mint megszokott ez már anyától.

- AMY. JÓ HÍREM VAN – kiáltott,majd bejött a szobámba

- Mi? – kérdeztem fél álomba.

- Hope állapota az éjjel annyira felépült,hogy ma este haza engedik. – mondta

- Ez remek. – nyíltak ki a szemeim – Látogassuk meg.

- Ööö igen. Az orvos azt mondta,hogy 3 napig senki sem mehet látogatóba, nehogy elkapjon valamit valakitől, mivel az immunrendszere még teljesen nem épült fel.

- Ééértem. – takaróztam ki.

- Ideje is van felkelni fél 4. – mondta anya

- MENNYI?- akadtam ki

- Jól hallottad. Viszont én lefekszem, hulla fáradt vagyok. – ment ki a szobámból.

- Később átmegyek Harryhez. – mondtam

- Helyrehozni életed második legnagyobb híbáját? – nevetett

- Anya! – szóltam rá.
- Oké,oké. – nevetett még mindig egymagába.

Elmentem lezuhanyozni majd elkészülni,hogy átmehessek Harryhez később.

***

Miután végleg kész voltam. Felhívtam Harryt.

- Úton vagyok .- szóltam bele ahogy felvette a telefont

- Csak egy órát késel. – nevetett.

- Mért hány óra? – kérdeztem

- Nyolc. – felelte.

- Már? – akadtam ki

- Aha. – nevetett.

- Oké mindjárt ott vagyok. – tettem le a telefont.

***

- Ami késik nem múlik. – vigyorogtam ahogy kinyitotta az ajtót.

- Aki * - javított ki.

- Ó a kis nyelvtan mester. – nevettem fel, majd levettem a cipőm.

- Tudok egy dolgot amit elhalasztottunk. – ült ki a perverz mosolya az arcára majd felém hajolt.

- Sssz. – sziszegett fel mikor meglátta a nyakam. – Ennél szebb munkát nem is végezhettem volna. – nevetett

- Haha – próbáltam előkeríteni a humorom

- Azt hiszem tartozom valamivel. – haraptam meg az ajkaim

- Ó tényleg? – vonogatta a szemöldökét

- Hát persze. Nálam maradt egy pólód. – nyomtam a kezébe a fekete pólóját.

- Humoros vagy ma. – dobta el a pólóját a kanepéra

- Csak úgy mint te. – kacsintottam rá. Harry újra közeledett felém és ajkait az enyémre tapasztotta. Szenvedélyes csókba kezdtünk. Csók közbe felemelt és a szobájába vitt,ahol az ágyra fektetett.

- Biztos szeretnéd? – nézett fel rám. Halványat biccentettem amikor levette a felsőjét és a nyakamon a fájó pontomra lehelt apró csókokat. Nem sokára az én ruha darabjaimtól is megszabadított.

- Utolsó esély,hogyha meg akarod gondolni magad. – nézett fel rám - Nem akarom,hogy majd megbánd..- folytatta.
 A nyakláncától húztam fel,hogy egy biztató csókot adjak neki. Harry egy széleset mosolygott majd megnyalta az alsó ajkát és jött aminek jönnie kellet…

 /a többit a fantáziátokra bízom/